Emlékszem a napra. Reggel volt, vagy délelőtt. Nyári szünet. Aludtam.
Ha valaki a szobámba jön, két ajtót kell kinyitnia. Már az elsőnél fel szoktam ébredni, tudom, ha valaki felém tart.
Akkor is így volt. Az első ajtó nyitására felébredtem. Vártam a következőt. Utálom a hangját. Kellemetlen, recsegő - főleg ha az ember fél perce sincs ébren.
- Ébredj! Ideje felkelni. - mondta fagyos hangon. Nem sejtettem semmit - semmi rosszat.
- Jaj, hagyj már. - mondtam nyűgösen, résnyire nyitott szemmel. Kinek van kedve felkelni, mikor büntetlenül alhat tovább?!
- Kelj fel. Meghalt.
Azonnal elmúlt az álmosságom. Felültem az ágyamban. Nem akartam elhinni. Hiszen az lehetetlen, már csak pár nap, és visszatér! Ez biztos csak egy hülye pletyka. De… ő el szokta tudni dönteni, mi az és mi nem. Biztos nem mondaná, ha nem gondolná, hogy igaz, hogy megtörtént.
A megoldás: internet. Hisz ők biztos tudják. Ők, akik már akkor is olyan sokat segítettek. Tudták. Megtörtént.
Napokig csak Ő ment mindenhol. Csak Ő, az ikon, a legenda, a király. Michael Jackson meghalt.
Én itthon voltam. Gyertyát gyújtottam, és egész nap a TV-t bámultam. Nem tudtam mit mondani rá. Hihetetlen volt.
"Will me, thrill me You can never kill me"
Vajon mások hogyan élték meg? Mások, akik a munkahelyükön hallották, mondjuk a rádióban…
Azóta eltelt majdnem 5 hónap. Minden nap eszembe jut, gondolok rá.
Jó helyen van, biztos egy padon ülve lóbálja a lábát, és néz le ránk. Nem a mennyországból - olyan nincs. De van egy hely, biztos, hogy van, ahol nyugodtan ülhet. Föntről nézelődik, és néha huncut mosolyával az arcán kiszúr azokkal, akik kivágják az erdőket, vagy gyárakat építenek. Mert ő meg akarta akadályozni
Ő már jó helyen van, 'Neverland-en', Sohaországban.
Emlékeket, és még halála után is új élményeket küld nekünk.
Köszönjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése