Még akkor is, ha...

Boldog vagyok.
Még akkor is, ha
esik.
A kívánságom szolgák
nem lesik,
de megkenem magamnak a kenyerem,
és a fáradtságom is egyedül heverem
ki,
ami abból adódik, hogy sokat járok el,
bár igaz a pénz nem, maximum
néhány ötlet vet - ődik fel.
Gondolom majd elmúlik,
másodszor is benő a fejem lágya,
de ha nem, legfeljebb megkapom,
hogy "az apja lánya".

Mosolygok, még akkor is,
ha fázom, és fáradt meg nyűgös vagyok,
mert legalább velük fázom, és miattuk
nem alszom,
és majd mosolygok akkor is, ha
az esti sztorikat visszahallom,
mert, hogy elmesélik az tuti,
hogy hallja a sok Husi, meg Nyuszi,
hogy rajtuk kívül is van élet,
mert ki ne akarná bebizonyítani,
hogy "ha te nem vagy ott,
én még akkor is élek".

Nevetek, még akkor is,
ha savanyú a bor és keserű a sör,
meg ha nagyon kell pisilnem,
de hosszú a sor,
és akkor még jobban kell,
mert a nevetéstől ugye rázkódok,
a rosszra meg lassan rászokok,
pedig figyelmeztettek, és mondtam,
hogy "persze",
de már nem olyan őszinte, hogy
cigit kérsz-e?

Nem jó ez így, még akkor sem,
ha élvezem.
Jobb, ha a visszautat megkeresem,
gondolataim meg inkább novellákba,
nem pedig rímekbe szedem.