Milyen a hajnal?

Hűvös, színtelen órák lebegtek körülöttem. Szinte láttam forogni a mutatókat, hallottam kattogni az ingákat, s inogtam én is, mert az alkohol még nyomokban sem tűnt tovább testemből, agyam nemlevő képeket látott, szívem nem levő dallamra vert, lelkem nem levő asszonyt szeretett.

De mily asszonyka is volt az, szőke, telt keblű, csókos ajkú, mint egy amazon, ám fegyver helyett tízszámra a korsó sört hordta. A lovagok, katonák közt úgy lépdelt, mint nyert csata színhelyén a hadvezér, ki tudja, most egy percre övé a világ, most egy percre nem bánthatja senki. De a következőben már a részeg mocskok fütyültek és csettintettek neki, én pedig szerettem volna behúzni mindnek - esélyem sem lett volna ellenük.

Miranda, Marianna, vagy valami efféle neve volt, de kit is izgat, csak egy éjszaka alkoholálma. Soha nem jártam középkori kocsmában, nem csókoltam nőiket, pedig de szerettem volna!

De ilyen a hajnal, főleg az ittas, hogy a színekkel együtt hozza a vágy képeit, a "megtehettem volna", vagy a "meg kellett volna tennem" ostoba magamarcangoló gondolatait, melyektől nem lehet szabadulni. És ha az embernek szerencséje van, talál még egy hasonlóan részeg lánylényt, akivel a vágy párájában egyesülhet, s mikor kopogtat a reggel, vagy a dél, lelkiismeret furdalás nélkül léphet le, hogy többet ne keressék egymást.

Egy éjszakás kurvának mondják néhányan, de aki tudja, milyen az, dolgavégezetlenül hazamenni, nem ítél el többé senkit ezért.

Mert ilyen ez a hajnal.