Párizs éjszakájába meredtem, körbevettek a neonfények, kis autókban nagy emberek utaztak, munkából, színházból hazafelé. Két nő állt az út szélén, kabátban, táskával. Sejtettem, hogy nincs sok más tulajdonuk.
Az emberek elrohantak mellettük, nem törődtek velük, sőt, lenézték őket. Egy pár andalgott el mellettük, és ahogy a két nőt észrevették, egy pillanatra megtorpantak. "Szörnyű", "elképesztő", "kéjlesők" - vagy hasonlók-, mondhatták rájuk. Aztán tovább siettek, és nem tartozik rám, mit csináltak az éjszaka további részében.
Hajnali egy óra körül egy dörmögve pufogó fekete autó állt meg mellettük, és pár mondat után az egyik nő beszállt. Elcsendesedett az utca, mintha aludni térne, a fények már csak álmosan pillogtak, pedig még messze volt a pirkadat.
A hűvös későjanuári éjszakában lassan, észrevehetetlenül settenkedtek a felhők az égen, és halkan hullani kezdett a hó.
Harmadik emeleti lakásom ablakából elbújtam, meleg paplanom alá, de nem hagyott nyugodni a lent vacogó nő képe.
Reggel gőzölgő kávéval a kezemben néztem le az ébredező városra. A nő magát szinte kabátjába folytva ült egy lámpaoszlopnak dőlve.
Emberek gyűltek köré, telefonálgattak. Aztán mentő jött, és már bántam, hogy nem hívtam fel...
Fotó: Brassai - Two prostitutes soliciting.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése